Libabőr – Szentivánéj éjszakáján egyetlen közös hang leszünk

06/23 ARÉNA

Ez nem koncert, ez egy közös,” libabőrös” élmény!

A Szentivánéj hagyományosan a tűz, a fény és a szerelem ünnepe, de ekkor van az év legrövidebb éjszakája is. Az emberek számára a fény és a sötétség váltakozása mindig is mágikus eredettel bírt. A sötétség az elmúlást, a fény pedig a megújulást, az örömöt, az „együtt lenni jó” érzését jelentette, ezért ezen a napon az emberek nagy tüzeket raktak, hogy elűzzék a sötétséget.

Keresztes Ildikó

Szentivánéj mágikus éjszakáján – június 23-án 20.00 óra – egyetlen közös hang leszünk a Papp László Budapest Sportarénában, ahol közel tízezer ember egyszerre énekel. A színpadon ismert művészek, hazai sztárok állnak majd egy hatalmas tűz körül, a közönség pedig része lesz az estének: együtt énekel velük.

Ez nem hagyományos koncert és nem is klasszikus előadás. Inkább egy közös zenei élmény, ahol a jól ismert magyar dalok közel tízezer ember hangján szólalnak meg. Erős refrének, szentivánéji hangulat, látványos tér és az a pillanat, amikor az egész Aréna egyszerre kapcsolódik be egy dalba.

A tűz körül: Czutor Zoli, Für Anikó, Gubik Petra, Hevér Gábor, Keresztes Ildikó, Oláh Gergő, Péterfy Bori, Pintér Tibor, Nyári Károly, Szirtes Edina Mókus, Udvaros Dorottya és Wolf Kati.

A művészekhez egy csodás kórus is csatlakozik: a SoulAir Gyermekkórus, Molnár Mónika kórusvezető közreműködésével.

Itt a néző, nemcsak néző lesz, hanem egy hang is. És ez a hang számít. A legismertebb magyar dalok hangoznak fel, ami köré jó lesz odagyűlni, együtt énekelni, együtt lenni.

Készüljön fel egy különleges zenei és közösségi eseményre! Ha szereti azt az érzést, azt a pillanatot, amikor egy ismert dalnál egyszerre mozdul meg a közönség, akkor ezen az estén ott a helye!

A teljes dalszövegcsomagot kiküldtük minden jegyvásárlónak, de a helyszínen is minden dalszöveg ki lesz vetítve.

Reméljük, Ön is velünk tart június 23-án az Arénában!

Libabőr – Jegyvásárlás! 

KULTURKLUB.EU, mert élményből sosem elég!