Egy olyan öngondoskodási forma esetében, mint amilyen a nyugdíjbiztosítás is, kardinális jelentőséggel bír, hogy biztosan a számunkra legoptimálisabb módozat mellett határozzunk.
Napjainkban ugyanis már nem lehet kizárólag az állami ellátásra hagyatkozni, hiszen akiknek még 10-20 évük, netán ennél is több van hátra az aktív évekből, már aligha kapnak majd elegendő nyugdíjat ahhoz, hogy a megszokott életszínvonalukat fenntarthassák. Szerencsére ma már jó néhány olyan eszköz a rendelkezésre áll, amelyek segítségével ez a probléma egyszerűen kiküszöbölhető. A Grantis nyugdíjbiztosítás online oldalán minden szükséges információt megtalálunk a biztosítói módozatról, így feltétlenül érdemes ezt nagyon alaposan áttekinteni, mielőtt döntenénk. Ugyancsak mérlegelendő egy komplett megtakarítási portfólió összeállítása, tudniillik így jóval könnyebben elérhető az optimális eredmény.
A nyugdíj-előtakarékosság megtervezése
Ez a folyamat azonban rendkívül összetett és kellő tapasztalat hiányában bizony komoly kihívásokat is tartogathat. Egyfelől nagyon alaposan meg kell vizsgálnunk, milyen elvárásaink vannak a megtakarításokat illetően és ehhez milyen lehetőségek társulnak. Egyáltalán nem mindegy az sem, hány évünk van hátra a korhatár eléréséig, miképp az is befolyásoló tényező, rendelkezünk-e már különféle befektetésekkel. Szem előtt kell tartani a különféle plusz juttatásokat is. A három, kifejezetten nyugdíjcélú öngondoskodási forma esetében ugyanis évente 280 ezer forintos határig adójóváírást vehetünk igénybe. A nyugdíjbiztosítás mellett ebbe a körbe tartozik az önkéntes nyugdíjpénztár, valamint a nyugdíj-előtakarékossági számla is. Ám ezek a konstrukciók ezt leszámítva jelentősen eltérnek egymástól, mind az elérhető kamatokat, a rugalmasságot, vagy épp az optimális futamidőt tekintve. Gyakorta az a leginkább célravezető, ha mindegyiket szerepeltetjük portfóliónkban, hiszen így kellőképp diverzifikált lesz csomagunk. Ehhez azonban mindenképp érdemes kikérni egy független pénzügyi szakértő útmutatását, hiszen a legkisebb hiba is nagyon komoly következményekkel járhat.
Nyugdíjbiztosítás elektronikus ügyintézéssel, kényelmesen
Elsőként az a legfontosabb, hogy tájékozódjunk, a lehetséges megoldásokat és a főbb információkat illetően. A szakember bevonása ugyan nagy könnyebbséget jelent, ugyanakkor ahhoz, hogy személyre szabott megoldást kaphassunk, tökéletesen tisztában kell lennünk az elvárásainkkal és a lehetőségeinkkel egyaránt. Talán nem is gondolnánk, de még egy nyugdíjbiztosítás esetében is számtalan ajánlattal találkozhatunk a piacon, ennélfogva egyáltalán nem mindegy, melyik biztosító csomagja mellett tesszük le a voksunkat. Szerencsére ma már nem kell végig járnunk a pénzintézeteket, hiszen elektronikus úton is kényelmesen megoldható ez a kérdés. Sőt, nem csupán a főbb jellemzőket ismerhetjük meg a leírások segítségével, de a kalkulátor használatával pár kattintással összehasonlíthatjuk a különböző konstrukciókat. Ne felejtsük el, hogy a nyugdíjbiztosítás nem csupán megtakarítás, hanem egyben egy kockázatviselési szolgáltatás. Így aztán az sem mindegy, vész esetén mekkora térítési összeggel számolhat a kedvezményezett. Nagyon alaposan gondoljuk át, pontosan mire is van szükségünk, és mindig eszerint alakítsuk ki megtakarítási portfóliónkat. Ma már könnyedén elérhető a jelentősebb privát nyugdíj is, különösképp, ha még évtizedeink vannak hátra a nyugdíjkorhatár eléréséig. Tervezzük körültekintően és legyünk következetesek a futamidők végéig. Ha így járunk el, akkor garantáltan elérjük majd céljainkat.